Plakát nemlétező filmekhez, nemlétező színészekkel a főszerepben. Ki mondta, hogy ami nem létezik, az nem is lehet? Nem létezik, de van: ez eléggé úgy hangzik, mintha valami absztrakt dologról lenne szó. Minthogy arról is van szó: a valóságos dolgok rideg konkrétumai közepette egy alternatíva van itt nekünk felkínálva. Egy menekülési útvonal. Noha Patrovits Tamás nem meneküléspárti. Sőt. Nagyon is szembe megy a dolgokkal. Szembe megy már pusztán azzal is, hogy csinál valamit. Tesz-vesz. Tevékenykedik. Tanít, fesztivált szervez, alkot, gyereket nevel – ezek mind heroikus dolgok. Ráadásul ezeket mind egyéni módon teszi, a maga összetéveszthetetlen patro-modorában. Az észlelt igazságtalanságokra és egyenlőtlenségekre azonnal reagál, a letargikus hangulatot bolondozással próbálja feljavítani, a feszültséget sugárzó ősbizalommal oldja, a sürgetést ősnyugalommal viseli. És grafikáiban is mintha ezt az egyensúlyt keresné: ahol sok van, onnan elvesz, ahol nincs, ott felhalmoz. Erős kontúrokkal tartja kézben a dülöngélő formákat. Recsegnek-ropognak a világ tartópillérei, amikor felépíti egyéni Bábel-tornyát. Ebben a Bábel-toronyban egy nyelvet beszélnek: hiszen ez a hasonló gondolkodásúak találkahelye. Vannak itt koncertek, vetítések, műhelyek, kiállítások és beszélgetések. Patro avantgárd, és mint ilyen, forradalmár. Az ő Internacionáléja az animáció világnyelve. Miközben úgy értékőrző, ahogy kevesen. Azért tudja saját kiállításán mások műveit is megmutatni, mert tiszteli a mestereket és a mesterséget. Ez a fajta alázat az egyetlen, ami közösséget tud teremteni. 

De hogyan lehet valami tökéletes, ami hibás? Ami szándékosan el van rontva? Az elrajzolt arányokból hogyan teremthető harmónia? Felépíteni valamit nulláról, a káoszban rendet vágni, az olló kaszabolása után egy letisztult, felismerhető formát kapva. Az alkotás mint ige: rendetlenség, az alkotás mint főnév: maga a rend.

Patro formái jelekből építkeznek, a statikusság helyébe a mozgás lép, a térből kilépünk az időbe. És ezzel meg is érkeztünk az animációhoz, a lelkesített tárgyak dimenziójába. Patro határtalan mozgásigényéhez ez kell. A síkból ugyan sikerült grafikáin, kollázsain egy több perspektivikus nézőpontot létrehoznia, de nem érte be ennyivel. "Ha nem mozogsz, halott vagy" – mintha együtt mondaná az orvosokkal. A mozgás egészséges, serkenti a vérkeringést, a vérkeringés serkenti a gondolkodást, a gondolkodás segít a túlélésben. Vagy legalábbis segít válaszokat találni a lét abszurditására. Patro statikus képein is az válik láthatóvá, ahogy a formákkal való játék közben rájön valamire. Maga az alkotási folyamat vezeti rá a megoldásra. Miközben a tökéletes formát keresi, olyan elemeket ölt össze, amelyek eredetileg a legkevésbé voltak homogének – női testrészeket egy autó karosszériájával, természetes és szintetikusan előállított anyagokat, sík- és térbeli idomokat. Mintha az általa teremtett lények valahonnan kívülről robbannának be a képmezőbe, táncot lejtenek – talán éppen csüccsöst és hadorzót, ahogy Cortazarnál a fámák és dulimanók. Patrovits Tamás grafikái rakoncátlan táncok, borsot törnek azok orra alá, akik csendet, rendet és fegyelmet akarnak. Ő csak rendet szeretne. De nem amolyan házmester-féle rendet, hanem valamiféle paradicsomi állapotot. Amelyben bárány és oroszlán békében megfér egymás mellett. Amelyben a politikusok szája nem alakul át tankká, amelyben a maszkot nem szemellenzőként viselik, amelyben a tollból madár, a rajzból valódi békegalamb válik, a mentőcsónakok nem süllyednek el, és az élet fája mindenkit elbír, aki felkapaszkodik rá. Amelyben a művészet mindennapi eledelünk. Létszükséglet. Ha mindez nem is lehet is így, mert túl absztrakt a valóság rideg konkrétumai közepette, valahol mégis van. Ahogy egy nemlétező filmnek is lehet plakátja.

Törökbálint, 2023. november 17.

‍