Jelenleg Ausztriában élsz és dolgozol az animáció területén, előtte pedig azt is megtapasztaltad, hogy milyen Magyarországon dolgozni és tanulni. Mik a különbségek a magyar és az osztrák animációs szcéna között?

Amikor először találkoztam a magyarországi animációfilmes szcénával, lenyűgözött a rengeteg ember lelkesedése eziránt a csodálatos művészi forma iránt. Ausztriában még nem olyan elterjedt az animációs film, kevés lehetőség van ezt tanulni és nagyban különbözik a hagyománya a magyarországihoz képest. Ausztriában nagyon hosszú és gazdag története van a művészi experimentális filmeknek, de az animáció területén sokat tanulhatunk a magyaroktól.

Festészetet tanultál a bécsi Alkalmazott Művészetek Egyetemén. Mikor fordultál az animációs filmkészítés felé és mi befolyásolt a döntésedben?

2012 és 2018 között festészetet tanultam a bécsi Alkalmazott Művészetek Egyetemén. 2015-ben elvégeztem egy kurzust az animációs filmről, és egyből megfogott az apró figurák és a mozgásuk megrajzolása.

A festészethez képest jobban szerettem az animációban, hogy számos szenvedélyemet kombinálhattam benne: a rajzolást, a gitárjátékot, a szinkronszínészetet, kis történetek kitalálását, mások megnevettetését.

Annyira inspirált ez akkor, hogy órákon át dolgoztam rövid jeleneteken, minden másról megfeledkezve magam körül.

A MOME-n készítetted el a mesterdiplomádat animáció szakon. Miért pont ezt az intézményt választottad? Vannak ottani alkotók, akikkel dolgoztál együtt azóta?

2017-ben feltettem magamnak a kérdést, hogy hova menjek Erasmusra. Körülnéztem Európában, hogy milyen lehetőségeim vannak animációt tanulni. A MOME-t sok ember ajánlotta, és a kutatómunkám is megerősítette, hogy egy nagyon jó intézményről van szó.

Továbbá Bucsi Réka filmjének, a Symphony No. 42-nak a humora és stílusa különösen nagyban befolyásolt a döntésemben. Amikor először láttam, tudtam, hogy Budapestre kell mennem.

Az Erasmuson töltött szemeszteremet követően visszamentem Bécsbe, ott megszereztem a diplomámat, aztán egyből visszatértem a MOME-ra, hogy meglegyek a mesterdiplomával is. Bár jelenleg ismét Bécsben élek, rengeteg barátom van Budapestről a szaktársaim közül, és nagy ámulattal figyelem a munkáikat. Most épp nincs közös együttműködésünk, de biztosan lesz majd!

A legtöbb animációs filmedben rendezőként, forgatókönyvíróként, zeneszerzőként és szinkronszínészként is te dolgozol – ez egy tudatos döntés? Mik az előnyei és a nehézségei annak, hogy egyedül dolgozol egy filmen?

A munkamódszereim filmről filmre eltérnek. Néha szeretek egyedül dolgozni a stúdiómban hetekig, anélkül, hogy bárkinek is elárulnék valamilyen részletet a készülő filmből. Általában nem használok storyboardot vagy animatikot, sokat improvizálok és minden nap új inspirációkat gyűjtök az asztalomnál ülve. Nagyon érzékeny ember vagyok, amikor visszajelzésekről és kritikákról van szó, és könnyen meg tudom kérdőjelezni a saját ötleteimet. Ilyenkor segít, különösen a munka korai fázisaiban, ha nem beszélek róla, hanem egyedül vagyok az ötleteimmel egy darabig. 

Másrészt a MOME-n töltött időm alatt láttam, hogy milyen nagyszerű és inspiráló tud lenni, ha másokat is bevonsz a munkába. Nagyon élveztem a rendszeres előadásokat, valamint a tanárokkal és diáktársakkal való eszmecserét. Ez rávilágított arra, hogy a jövőben mindenképpen gyakrabban szeretnék csapatban dolgozni.

Az animációs rövidfilmjeidben van néhány visszatérő elem, például az idő múlása, az öregedés és a természet körforgása (In The Upper Room, In the Living Room). A mindennapjaidra valóban hatással vannak ezek a kérdések?

Azt hiszem, tudattalanul mindannyiunk életére befolyással vannak ezek az elemek. A mindennapi életünkben gyakran megoldjuk, hogy ne gondoljunk rájuk, mert mindenki elfoglalt valami mással. A művészet gyönyörűsége az, amikor előhozza ezeket a témákat a mélyből, és különleges módon mutatja be őket.

Mélyen érintenek azok a filmek, amikben érzek egy igazi magot, valami önéletrajzi dolgot, valamit, amit az a személy megtapasztalt, és azt veszi alapul.

A filmjeimben is így van ez, gyakran van valami személyes dolog a háttérben, ami aztán sok fiktív, szimbolikus részlettel bővül. Ha nem lenne ez a személyes háttér a filmjeimben, valószínűleg nem lenne kedvem hónapokig, évekig dolgozni rajtuk.

Ha már szóba jött a filmed, az In The Upper Room – ami megnyerte a 10. Primanima fődíját – miért volt fontos számodra, hogy megvalósítsd ez a filmet?

Még nagyon a MOME mesterképzésének elején jártunk, amikor Bognár Éva Katinka egyik inspiráló kurzusán azt a feladatot kaptuk, hogy gondolkodjunk el egy történeten a gyerekkorunkból. Eszembe jutott egy pillanat a vak nagyapámról, akit rendszeresen látogattam, mégis túl ritkán. Tinédzserként egyszer megkérdeztem tőle, hogy nem akarja-e tudni hogy nézek ki. Azt válaszolta, hogy pontosan tudja.

Ezt az emléket alapul véve öröm volt köré építeni egy történetet, mert annyira személyesen érintett voltam, és annyi szép emlékem volt a nagyapámmal. Amikor először küldtem el a családomnak az In The Upper Room-ot, nagyon ideges voltam a reakciójuk miatt. Aztán amikor apukám azt írta, hogy nagyon megérintette, ahogyan bemutattam az édesapját, tudtam, hogy megérte egy ilyen személyes történetről készíteni filmet.

Min dolgozol mostanában?

Jelenleg egy álmokról szóló filmen dolgozom. Sokat álmodom, beszélek éjszaka, és néha alvajárok a lakásban.

Hébe-hóba éberen fekszem éjszaka, és aggódom az élet miatt, mielőtt ezek az aggodalmak újra eltűnnek másnap reggelre. Szóval az éjszaka jó inspirációs forrás, rengeteg kis történettel szolgál egy rövidfilmhez. Most abban a fázisban vagyok, ahol próbálok egy kicsit konkrétabb cselekményt találni, és összekötni az individuális ötleteket. Animálni is elkezdtem már, és azt hiszem, ez lehet az első olyan filmem, ami kicsit ijesztő és sötét. De ismerve magam egy kis humor sem fog hiányozni belőle.

Ebben az évben, a 11. Primanimán a nemzetközi zsűri tagjaként leszel jelen. Milyen kritériumok alapján fogsz zsűrizni?

A technika, a történet és a rendezés mellett arra fogok figyelni, hogy melyik film érinti meg a szívem és inspirál valamilyen módon. Alig várom már, hogy a többi zsűritaggal közösen lássuk a projekteket. Ahogy minden évben, idén is biztosan számos nagyszerű film lesz, ami megérdemli, hogy díjat kapjon.