Balázs Béla-díjas, háromszor nyerte el a Kamera Hungária televíziós díjat. Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Rendezők Céhének, a Magyar Független Filmszövetségnek. 15 évig dolgozott az International Public Television Conference-nek, majd 5 évig volt a Millenáris TV Stúdió vezetője. Egyetemi oktató, dolgozott, a City University of Hong Kong Egyetemen, jelenleg az ELTE-BTK Filmtudomány Tanszékének adjunktusa,  vendégtanár a budapesti Metropolitan Egyetemen és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A függetlenfilmeket készítő Közgáz Vizuális Brigád aktív tagja.

‍

Kairóban születtél és a második keresztneved Ali. Elmeséled miért?

Kairóban születtem, szüleim ott dolgoztak éppen, és csak három hónapig éltem ott. Azóta sem mentem vissza, sajnos. Az Ali nevet a szüleim választották, az ország és a kórház felé udvariassági gesztusként, mert egyszerre egy igazi arab név, és Magyarországon is természetesnek hat.

Mi lennél ha nem filmes lennél és miért lettél mégis az?

Fogalmam sincs, mi lehetnék, ha nem az, aki most vagyok. Jelenleg egyetemi oktató és filmkészítő a foglalkozásom. Máshoz nem értek, és abban sem vagyok biztos, hogy ezekhez igen. Világ életemben filmes, film közeli kotnyeleskedő szerettem volna lenni. Abban a korszakban szocializálódtam, amikor  a film volt a legfontosabb művészet, s nem kizárólag Lenin elvtárs gondolta ezt, hanem az egész művelt világ is. A 60-as, 70-es években a mozi jelentette a mindenséget, mi mást szeretett volna az ember a későbbiekben létrehozni, mint mozgóképeket?

Hongkongban is tanítottál filmkészítést, folytathattad volna ott, de mégis visszajöttél Magyarországra. Milyen volt kint és miért döntöttél a hazaköltözés mellett?

Az a megtiszteltetés ért, hogy a City University of Hong Kongon taníthattam évekig, azon belül is a School of Creative Media intézetben, mely az egyik legfontosabb kreatív műhely és képzési hely Ázsiában. Hihetetlen élmény volt egy színes egyéniségű nemzetközi csapattal együtt dolgozni egy olyan oktatási intézményben, amely dinamikusan fejlődik, és hosszabb távra tervez. Rengeteg élményt szereztem és sokat tanultam az ázsiai tapasztalatokból. Hongkongból nézve Európa nagyon messze van, onnan főként az USA, Nagy-Britannia, és Franciaország, esetleg Németország látszik. Európa a maga bajaival, számtalan kisméretű országával, a megosztottságaival, a kulturális felsőbbség tudatával csupán érdekes jelenségnek hat, s a folyamatos ott tartózkodás lassan, észrevétlenül átformálja az ember gondolkodását, legyen szó politikáról, történelemről vagy művészetekről. A kinti élményeimről mostanában fejezek be egy filmet, talán majd látható lesz valahol.

Saját döntésem volt, hogy visszajöttem, itt van a családom, a kulturális gyökereim és bázisom romjai, az itteni káosz ismerős, s már vagyok annyira tapasztalt, hogy nem zavar, ha nem értem, mi miért történik.

Milyen saját filmes terveid vannak a tanári és operatőri munkád mellett?

Jelenleg több minőségben is dolgozom. Idén nyáron forgattam egy kisjátékfilmet operatőrként, befejezés alatt van egy ún. ‘no budget’ egészestés dokumentumfilm a hongkongi időkről, itt minden vagyok, a rendezőtől a vágóig és a catering felelősig. Ahogyan minden évben, több ELTE-s filmnek vagyok a producere, kreatív producere, több „külsős” fiatal magyar dokumentumfilmben vagyok forgatókönyv konzultáns vagy kreatív producer. Sokat tanulok, és képzem magam, próbálom ellátni ezeket a feladatokat. A forgatókönyvírással is kacérkodom megint, és egy dokumentumfilmterven is dolgozom.

Dokumentumfilmesként mit gondolsz, milyen lehetőségek vannak az animációs dokumentumfilmben?

Az animációs technika elterjedése teljesen átalakította a filmkészítéshez való viszonyt, legyen itt szó élőszereplős fikcióról, vagy kimondottan animációs technikával készülő különböző műfajú mozgóképekről. Az animáció használata a dokumentumfilmben önmagában nem feltétlenül hozzáadott érték, mert mi történik ha nem üt meg egy esztétikai színvonalat, ha béna, ügyetlenke? Az animáció ugyanakkor távlatokat nyithat meg, ahogyan a Libanoni keringő tette 2008-ban: egy radikálisan új elbeszélésmódot emelt be a filmes köztudatba. És akkor még nem említettük a film radikalizmusát a történetet illetően. Kiaknázatlan lehetőségek a témák megközelítésében lehetnek, az elbeszélésmódban. A fiatal magyar dokumentumfilm, ha nem is feltétlenül az animáció területén, mind tartalmilag, mind esztétikailag nyit a külvilágra és ez szerintem nagy jó jel.

Mint „animációs kívülálló”, milyen szempontrendszer szerint fogod értékelni a Primanimán látott animációs rövidfilmeket?

Egyrészt tényleg kívülálló vagyok, bár nem teljesen. Idén nagy vállalkozásba kezdtünk. Szirmai Márton egész estés animációs filmjének leszek a producere. A terv (címe: Hol rontottam el?)  a Filmalap Inkubátor programjától kapott támogatást, reményeink szerint 2020-21 körül fejeződik be a gyártás. Óriási kaland, fel sem fogom, mi minden történhet a következő években. Élőszereplős filmet forgattam már sokat, ám színtiszta animációt csak moziban láttam eddig, nemhogy gyártásban. Elméletben értem a mechanizmust, de magam soha nem tudnék animációt készíteni, és abban gondolkodni is meg kell tanulnom. Éppen ezért egyszerű néző leszek a Primanimán, akit nem terhel semmilyen bennfentes tudás terhe. A film, bármelyik műfajról essék is szó, elsősorban az érzékekre hat, képeket látunk, s hangokat, zörejeket, zenéket hallunk. Annyit ígérhetek, hogy nyitottan próbálom nézni a filmeket, előítéletek nélkül.