Rengeteg dologgal foglalkozol – animációs filmrendezőként, íróként (Tejszobor, Pályamatricák), költőként (Bordaköz, Személyes okok), grafikusként, illusztrátorként és kutatóként is számon tartanak. Te hogyan érzed magad ezekben a szerepkörökben, és milyenek az arányok közöttük?

Furcsa nekem azt hallani, hogy rengeteg dologgal foglalkozom. Bennem nem tagolódik ennyi részre a tevékenységem, és akkor is bajban vagyok, ha valamilyen foglalkozást kell odaírnom a nevem mellé.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szeretném eldönteni, hogy milyen műfajban alkotok, mert elsősorban a tartalom az, ami érdekel, nem a forma. Egyetlen szerepkörből szemlélem a világot: az alkotóéból.

Bizonyos jelenségeket, területeket szeretnék mélyebben is megismerni, és azokat több megvilágításban is láttatni. Ezek nem egymástól távol álló területek, illetve ugyanaz érdekel a reáltudományokban is, mint ami mondjuk a horoszkópban. A másik dolog, hogy egy alkotó folyamatosan bőrökbe bújik, megszemélyesíti azt, ami nem ő. Ehhez az átlényegüléshez adja a saját személyiségét, így miközben megérti a világot, kifejezi és felfedezi önmagát is.

Mi vonzott az animációs filmkészítés területére? Tervezel még animációs filmet készíteni, és ha igen, milyen megközelítéssel?

Amióta az eszemet tudom, szeretek rajzolni. Élőszereplős filmrendezést tanultam, de nekem a rendezéshez olyan a viszonyom, hogy ha élő, akkor legyen életszerű, vagyis inkább a dokumentumfilm vonz. Nézőként szeretem a fikciót, és az animációban - mivel az stilizáltabb, mint a film -, szabadabban mozgok, nem bukom bele már rögtön az elején abba, hogy instruálni kell a színészeket. Szeretnék még animációt csinálni, viszont a készítés hosszú és monoton folyamata eléggé távol áll tőlem. Emiatt vonzódom inkább az egyedi grafikához és a versíráshoz, mert mindkettő azonnal hozza azt a hatást, ami engem ért, és késztetett az átültetésre.

Az Artmagazin havonta megjelenő Animáció cikksorozatát is te írod jelenleg. Mit gondolsz, miért van helye a szerzői animációnak egy szépművészeti folyóiratban?

Többnyire a volt Pannónia Filmstúdió rendezőiről írok, mert delejező az a változatosság, ami a stúdión belüli egyéni stílusokat elkülöníti egymástól. A rajzfilmek, amellett, hogy sokszor szórakoztató céllal készültek a televízió megrendelésére, markáns vizuális kiállással rendelkeznek. Ezeknél még érdekesebbek a szerzői rövidfilmek, hiszen kimerevített képkockáik megállnák a helyüket a galériafalon is.

A szokatlan kompozíciók, a merész színösszeállítások, a formabontó ecsetkezelés vagy éppenséggel a kreatív kollázsolás fölött sokszor átsiklik a tekintetünk, mert a filmnek időbeli kiterjedése van: elmúlik.

Jó lenne a rendezőkre vizuális művészként is tekinteni, ez így van ma is, a sorozatot folytatni kellene a kortárs animációs szcéna alkotóival.

Munkásságodat nyomon követve úgy tűnik, nagyon szoros kapcsolatban áll nálad a szöveg és a kép egymással. A könyvtrailerek műfajában is alkotsz az utóbbi években, ami egy különös műfaj, és szintén mozgókép és szöveg között helyezkedik el valahol. Hogyan kell elképzelni azt, amikor egy könyvtraileren dolgozol? Mesélsz kicsit erről a műfajról?

A könyvtrailer egy könyv mozgóképes előzetese, kedvcsinálója. A jó trailer nem árulja el a cselekményt, de közvetíti a könyv hangulatát, dinamikáit. Én a Műút folyóirat felkérésére készítettem tavaly hat darab klipszerű rövidfilmet, majd még egyet Garaczi Lászó Weszteg című regényéhez. Az általam készített trailerek nagyon szabadon kezelik ezt a műfajt, mert a megrendelő szerencsére nem a piacra akart velük betörni. Mentesen a kommerciális töltettől, vagyis elvontabb tartalommal, a found footage technikát alkalmazva, az eredmény néhány klipszerű mű lett, testvérem, Láng Dániel eredeti zenéjével.

Hogyan közelíted meg szöveg és kép kapcsolatát akkor, amikor illusztrálsz? Hogyan vágsz bele egy könyv illusztrálásába?

Nagyon szeretek illusztrálni, mert szeretem, ha valaminek van kerete, ugyanakkor a fantáziám is nagy mozgásteret kap. Egy illusztrálandó műben nincs meghatározva, hogy mit kell képileg megjeleníteni, rám van bízva, hogy a szövegnek melyik részletét emelem ki, és ez legtöbbször nem tudatos, hanem ami hat rám. Mivel csak azt tudom jól megrajzolni, ami hatott rám - ellenkező esetben kudarcos próbálkozásokról tudnék beszámolni. Először elolvasom a művet, így belekerülök a hangulatába – mondjuk ebből lesz a stílus. Ráhangolódom a ritmusára – mondjuk ebből lesz a technika. A többi már nem ennyire lefordítható, mert akkor jó, ha a képen nem ugyanazt látjuk, amit a szövegben olvastunk. Például sosem szoktam személyleírásokat szó szerint venni.

Facebookon van egy alkotói oldalad, ahol saját képrajzokat posztolsz. Ezeket a képeket nézegetve is sokszor fontosnak tűnnek a címek, leírások, azok teszik filozofikus, melankolikus és humoros kontextusba őket. Ez hogyan működik nálad ilyenkor, előbb jön a szöveg, és aztán a rajz?

Nem, ebben a sorozatban mindig előbb jön a rajz, aztán a szöveg, mintegy címként. Amikor elkezdek rajzolni, még nem tudom, mi lesz a kép címe, de amikor befejezem, legtöbbször adja magát. Gondolom, ez olyan, mint amikor az ember szül, ránéz a gyerekre, és elnevezi Gertrúdnak vagy Józsefnek. De valójában a gyerekeknek sem így adnak nevet. Szóval néha egy Jolánnak kinéző gyerekből lesz Gertrúd, és egy Norbertből lesz József. Ezért szeretek én is néha ironikus feliratot tenni a kép alá, amitől újra kell gondolni mindent.

Jelenleg Románia és Magyarország között ingázol, egész életedre jellemző volt a kétlakiság. Mit gondolsz, ez milyen előnyökkel jár?

Mindkét helynek megvannak az előnyei, és sajnos nem lehet őket összevonni, mert térben mégiscsak elkülönülnek egymástól, hiába vagyok én az összekötő elem.

Néha úgy érzem magam, mint egy közlekedőedény.

Jó néha kilépni abból, amiben vagy, mint amikor rajzolsz, és egyet hátralépni, hogy ráláss arra, amiben benne voltál. És az külön jó, hogy a kilépéshez van két otthonos közeg, biztonsági háló, hogy hátrálván nem esel le a szakadékba.

Az idei Primanimán kiállításod is lesz a BABtérben, és a Fiatal rendezők versenyprogram zsűritagja is leszel. Mesélsz kicsit a kiállításodról? Mit tervezel?

A kiállításra a legújabb rajzaimat hozom el, egy sorozatot, amelynek Idővonal a címe. 2022 novemberében hosszú kihagyás után újra rajzolni kezdtem, mégpedig azért, mert - mindenféle terv nélkül - vásároltam egy doboz lejárt fényképpapírt a Soós fotóban. Kipróbáltam, hogy milyen a papír hátlapjára grafitceruzával rajzolni, és rájöttem, hogy nekem ehhez van kedvem. A száz üres 9x13-as papír megannyi tabula rasa. Így kezdtem el szinte napi rendszerességgel rajzolni, mintha fotóznék, néha látott, néha elképzelt dolgokat, és ebből lett egy rutin, hogy naplószerű lenyomatokat készítek.