Az első professzionális animációs rövidfilmje, a Hasta Santiago a legjobb elsőfilm díját nyerte el az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon 2014-ben, és még két tucat díjat nyert szerte a világon, valamint a Primanimán is látható volt. Legutolsó, 2014-ben készült Aubade című filmje az annecy-i fesztivál pitchfórumán nyert támogatást. A filmet több mint 150 fesztivál válogatta be és több díjat is nyert. Mauro zsűritag volt számos fesztiválon, többek Varsóban, Szöulban és a Krok Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Olaszországból származol, Franciaországban tanultál és most Svájcban élsz. A három ország animációs hagyományaiból mi az, amit magaddal tudsz vinni?

Természetesen ezek a kultúrák hatással voltak és vannak arra, hogy milyen ember vagyok. És mindhárom animációs kultúrában vannak olyan jellegzetességek, amiket kedvelek. Szeretem az olasz animáció naiv perspektíváját és egyes alacsonyköltségvetésű filmekben nagyon jó a kompozíció. Franciaországban nagy hagyománya van az animációnak, hatalmas precizitással dolgoznak. Az, hogy itt tanultam, kiismerhető a technikámban, a francia szemléletmód velem maradt. Érdekes, mert Svájc esetében nem tudok egy koherens animációs iskoláról beszélni, a rendezők nagyon különböző stílusokban dolgoznak. Leginkább a történetmesélést emelném ki, sosincs túlgondolva, mindig egyszerű eszközökkel beszélnek a közönséghez. De igazából a fiatal orosz animáció érdekel és ebből is nézem a legtöbbet mostanában. Ezek nagyon érzelmes és mélyreható filmek, különös atmoszférával és mindig egy sajátos, személyes nézőpontot képviselnek.

Mi teszi alkalmassá az animációt, hogy megragadja a mindennapok apróságait?

Az animáció nagyszerű eszköz arra, hogy kifejezd pontosan azt, ami a fejedben van. Nemcsak ezekről a részletekről lehet beszélni, hanem előhívhatsz egy képet az emlékeidből is. Az álom és az emlékezés, ezekben szeretek kutakodni. Ez történt velem a második profi filmemnél, az Aubade-nél. Szerettem volna visszagondolni egy kora reggelre, annak apró mozzanataira és megosztani a személyes benyomásaimat róla. A gyomromban érzem mindig, amikor egy tapasztalat erős érzelmeket vált ki belőlem. Ebből tudom, hogy az a pillanat fontos és motivál arra, hogy filmre vigyem. Az alkotófolyamatom része, hogy szembeállítsam a hétköznapit a rendkívülivel. A diplomafilmem, a Matatoro előtt bikaviadalt láttam és nagy hatással volt rám. Nem tudtam volna megmondani, hogy jó vagy rossz érzés,  de nagyon erős és szokatlan volt, és tudtam, hogy érdemes róla beszélni.

Mit gondolsz miért gondolják sokan a 3D animációt kevésbé szerzőinek?

Amikor 3D-vel kezdtem el foglalkozni nem volt sok példa szerzői 3D-re, persze a lengyel Tomasz Bagińskin kívül. Az emberek még most is leginkább a nagy amerikai produkciókra gondolnak. A tanulmányaim alatt sok energiát szántam a kutatásra, hogy kialakítsam a saját stílusom, amit érzékeny 3D-nek is szoktam hívni. Az osztálytársaim az elején nem igazán bátorítottak, azt mondták sokan próbálkoztak már ezzel, de nem sikerült nekik. De a fejemben volt egy esztétikai szemléletmód és a legjobbat akartam kihozni belőle. A munka mindig sok teszttel és elemzéssel jár. Ha valami nem sikerül, addig próbálkozom, amíg nem leszek elégedett az eredménnyel. A 3D azért nyűgözött le és teszi ezt még ma is, mert egy új médium, ami fiatalabb, mint a mozi vagy a hagyományos animáció. Még rengeteg technikai innováción fog átesni és ezért is folytatom a saját vizsgálódásomat. De persze ez mindig összekapcsolódik a történetmeséléssel.

Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik külföldön szeretnének animációval foglalkozni, külföldön akarnak tanulni?

A baráti körömben gyakori, hogy az emberek elköltöznek. Ha tanulásról vagy munkáról van szó már nincsenek határok. Jó élmény, hogy úgymond újból felépíted az életed egy új környezetben. Szerintem ha a fejedbe veszel valamit és az az ország vagy iskola lehetővé teszi, hogy megvalósítsd az álmod, akkor a legjobb, ha odamész. Miért bonyolítanád az életed? Szerencsém volt, a szüleim is tudtak ebben támogatni. Nekem muszáj volt külföldre mennem, hogy azt tanuljam, amit szeretnék és nem is látok most jövőt Olaszországban. Talán ott is sikerülhet, de őszintén, sose próbáltam. Szerintem a saját országodban maradni és a semmiből kiépíteni valamit nagyon nagy bátorság és még nagyobb teljesítmény