Már számos műfajjal kísérleteztél: munkáid között akad illusztráció, animáció, falfestmény és szobor is. Nehezedre esik új gondolkodásmódot alkalmazni, valahányszor áttérsz egy másik technikára?

Már kezdettől fogva folyton egyik technikáról a másikra váltottam, így nem igazán érzem, hogy ilyenkor más gondolkodásmódot kellene használnom. A munkáim nagy része személyes térben született, nem sok külső irányítást kaptam.

Azt hiszem, ezért is érintettem annyi szerteágazó műfajt; az a vágy vezérelt, hogy különféle anyagokat, technikákat fedezzek fel, bizonyos összefüggéseket teremtsek, és érzelmeket fejezzek ki – mindezt anélkül, hogy tudtam volna, merre is tartok pontosan.

Az utóbbi időben igyekszem rendszerezettebben dolgozni, hiszen most történeteket akarok elmesélni, és már világosabban körvonalazódtak a gondolatok, amelyeket közvetíteni szeretnék. Ehhez pedig tényleg egy teljesen más gondolkodásmódra van szükség, és ez számomra bizony nem kis kihívást jelent. De dolgozom rajta, mert úgy érzem elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkám olyan módon bontakozzon ki, ami számomra inspiráló, és amivel meg lehetek elégedve.

A videoklip megbízásos munka. Hogyan tudod szerzőivé tenni az alkalmazott munkákat, amelyek tükrözik a saját stílusodat is?

Szerintem sok múlik azon, milyen projekt, kik adják rá a megbízást, és készek-e valóban megbízni benned a munkafolyamat során. Az első klipet Nacho Rodríguezzel készítettem. Ez egy baráti, kis költségvetésű projekt volt a Pumuky nevű spanyol zenekarral, azért csináltuk, hogy szórakozzunk, jól érezzük magunkat együtt. Ez talán megadta a későbbi megbízások kereteit is, mert mindenki, aki ezután megkeresett, a mi saját világunkat akarta látni, szabad kezet adtak nekünk. Mielőtt elvállalom a projektet, általában jelzem, hogy szükségem van az alkotói szabadságra, és nem sokat mutatok meg a még nem végleges munkából. Számomra ez segíti az alkotói folyamatot, így az eredmény is jobb lesz. Persze azt szeretném, ha mindenki elégedett lenne az eredménnyel, és azt érezné, hogy a klip passzol a zenéjükhöz. Ezért még a gyártás elkezdése előtt igyekszem minél több időt eltölteni a zenészekkel, hogy megértsem, miről is szól a dal, mit szeretnének közvetíteni a videóban. Erre alapozva a legjobbat próbálom kihozni belőle, amikor hozzáteszem a munkámat, a stílusomat a projekthez.

‍

Hogyan tudsz együttműködni más művészekkel ennyire egyedi saját stílussal?

Imádok együtt dolgozni más művészekkel, és szerintem a legérdekesebb és leginspirálóbb dolog az, ha különböző stílusok ötvöződhetnek. Ez persze néha több erőfeszítést kíván, mert a nagyon eltérő stílusokat nem sikerül azonnal összegyúrni. De szerintem az eredmény általában gazdagabb, komplexebb, ha sikerül közös nevezőt találni más-más ötletek és kifejezési módok között.

Dolgoztál már egész estés animáción Anca Damian Marona csodálatos meséje című filmje előtt? Ez miben különbözött számodra a rövidfilmek és klipek készítésétől?

Ez volt az első alkalom, hogy egy egész estés filmet végigkövettem az ötlet kibontakozásától a gyártási folyamat végéig. A jelentős különbség az, hogy itt nagyon hosszú a folyamat, és annyi szakaszon, sok különböző szakmájú ember kezén megy végig, míg végül kész film lesz belőle. A saját projektjeim készítésekor nem tapasztaltam ilyen szintű szakszerűséget, ezért ebből rengeteget tanultam. Másrészt viszont az volt a benyomásom, hogy ez a film nem az egész estés animációk készítésének konvencionális útját követte. Anca egy másfajta, filozofikusabb alkotói folyamatban hisz, ami hasonlít az enyémhez, vagyis ebben az értelemben otthon éreztem magam a projektben.

‍